2012. október 26., péntek

Az erő bennünk rejlik, segít szebbé tenni életünket

Már több, mint egy éve írtam egy igen sokakat megmozgató cikket, amit a - Harmonet.hu ezoterikus, és a Journality.hu újságírói - oldalak is lehoztak nem kis örömömre, hogy megfelelt az elvárásaiknak. Azóta lett pár új vázlatom vagy kész cikkem, amit még nem küldtem be sehova, de most szeretném az előbb említett alkotásomat itt is közzétenni. Ha már az én művem, hadd legyen helye a blogombam. A cikk így szól: 

Nem oly rég akadtam rá a világszerte nagy sikert aratott „A titok” című könyv szerzőjének legújabb alkotására. Rhonda Byrne leírja, miként állíthatjuk magunk mellé azt az erőt, amivel minden célunkat elérhetjük a világon. Ezt pedig nem lehet másként, mint szeretet sugározni a világ felé, hálát adni minden jóért, ami eddig történt velünk és abbahagyni az olyan dolgokon való rágódást, amiket nem szeretünk.
ARRA SZÜLETTÉL, HOGY CSODÁLATOS ÉLETED LEGYEN”-így szól rögtön a könyv első mondata, és a továbbiakban megmutatja az oda vezető utat.
Bármit is szeretnénk elérni, elég mindössze a Titokból már jól ismert teremtés folyamatát alkalmazni. Ez mindössze három egyszerű lépésből áll:
1. Képzeljük el, hogyan is fest a kívánságunk tárgya. Engedjük bátran szabadjára a fantáziánkat! Ha például egy új autót szeretnél, mondd ki pontosan milyen márkájú legyen, melyik modell, milyen színű. Bőrülésekkel, lég kondival, vagy a nélkül? Bátran menjünk bele a legapróbb részletekig, miközben elképzeljük, hogy már a mienk.
2. A második lépés a megerősítésről szól. Bármi kétely nélkül el kell hitetni magunkkal, hogy az a kívánt autó tényleg a mi tulajdonunk. Érezzük át a szeretet, ahogyan rá gondolunk. Képzeljük el, ahogy egy általunk jól ismert útszakaszon a kormány mögött ülünk és haladunk előre.
Ezek az érzések mintegy mágnesként sugároznak belőlünk és kezdik el hozzánk vonzani, a vágyunk tárgyát.
3. Fogadjuk el vágyunk tárgyát.
Persze ez nem csak úgy történik, hogy másnap reggel a garázsban találjuk az új Ferrarinkat. Ha elég erős a szívünkben a Ferrariért égő vágy, akkor az iránta érzett szeretet ereje a természet minden látható és láthatatlan erejét megmozgatja majd nekünk, hogy megkaphassuk. Ezalatt azt értem, hogy olyan emberekkel és szituációkkal hoz össze bennünket a sors, amiket ha nyitott szemmel járunk és észreveszünk, mindig egy lépéssel közelebb visznek a hőn áhított kocsihoz.
Ne feledjük, a szeretet minden jó érzés forrása, a boldogságé, a szerelemé, a büszkeségé és stb. Ha érzéseink 51 százaléka pozitív, akkor nincs mitől félnünk. Amilyen érzéseket sugárzunk magunkból a világ felé, azt a természet valamilyen oknál fogva többszörösen felerősítve juttatja vissza hozzánk a minket körülvevő emberek és körülmények tükrében. Ezért is elég csak picivel több pozitív gondolatokat táplálni magunkban, mint a negatívakat, amelyektől nem érezzük jól magunkat. Ha valami, vagy valaki viselkedése bánt téged ne rágódj rajta. Ha nem vagy képes szeretet táplálni iránta, csak egyszerűen fordulj el tőle, és ne gondolj rá!
Még Dale Carnegie írta, hogy bizonyos dolgok valójában nem csak akkor okoznak fájdalmat, mikor megtörténnek velünk, hanem, hogy ezután állandóan azokon jár majd az eszünk, ami miatt rossz érzések keletkeznek bennünk, ez pedig járhat állandó szorongással, majd akár egészségügyi problémákkal is.
Ezért vagyok én a híve annak, hogy ha padlóra kerülünk nem sajnáltatni kell magunkat, hanem újból becélozni a holdat, mert ha eltévesszük, akkor is sétálunk egyet a csillagok között, mint ahogy szól ez a régi mondás.
A Journality.hu-n megjelent példányát itt láthatod.
A Harmonet.hu-n megjelent példányt pedig itt.

2012. október 25., csütörtök

Pénzkereset vagy lehúzás?

Az utóbbi időben igencsak megszaporodtak a gyors meggazdagodást a semmiért ígérő hirdetések. Csak hogy mi ezekkel a baj? Hogy a 95%-a csaló lehúzás! 

Feltűnt, hogy mind azt ígéri, hogy ha megkeresed az illetőt megmutat egy olyan lehetőséget, amiben nem kell eladni, emberekre rátukmálni dolgokat, és beléptetni sem kell új tagokat. Nohát, akkor ő mi a fenének hirdeti a mocskát? Olyannyira felháborítónak tartom ezeket a csaló lehetőségeket, és hogy mind csak az igazi korrekt MLM jó-hírét sérti, hogy ideje írni róluk.

Most pedig bizonyára azon gondolkodsz, hogy én is egy hülye MLM-es vagyok, aki a saját üzletébe akar e-cikk révén beléptetni, sajnálom tévedsz! Az MLM jó dolog, és ott is dolgozni kell, hogy pénzt keressen az illető. Pár szót még erről: vegyük az Oriflame, Tiande vagy Avon kozmetikai céget, ők pénzt fizetnek neked, hogy forgalmat generálsz nekik, amiből persze ők is jól járnak. Minél nagyobb forgalmat generálsz, annál többet kereshetsz. Szóval ha te hozol forgalmazókat a céghez, egy előre lerögzített kifizetési terv alapján kapsz némi jutalékot az ő általuk generált forgalomból. Mindenki jól jár, az új forgalmazó, aki pénzt keres, a cég aki pénzt keres, és te is aki pénzt keresel, mert a cég te általad pénzt keresett. Ennyi az egész. Aki ezt nem képes felfogni, azt én nem idiótának nevezem, hanem egy elvakult network marketing ellenes fanatikusnak, aki nem nyit az új dolgokra. Az ilyenek általában csak azt várják, hogy megnyerjék a lottót és pénzük legyen minden erőfeszítés nélkül, nincs fényes jelenük és a jövőjük sem lesz az soha!

Most pedig térjünk vissza lehúzásokhoz!
Emberek jönnek és teszik fel a hülyeségeiket, hogy könnyen új házhoz, autóhoz vagy sok pénzhez juthatsz, csak azért hogy beregisztrálsz egy céghez. Nagyjából ennyi információt írnak le minden hirdetési portálon és megadják az elérhetőségüket. Mikor meg valaki megkeresi őket akkor mondják, hogy csak 50ezer forintot kell befizetni, vagy 10dollárt, vagy 500at. Lehet szegény hülye még nagy lelkesen befizeti, amiért cserébe persze semmit nem kap, csak a puszta ígéretét annak, hogy gazdag lesz, mikor megkérdi mikor lesz gazdag, akkor mondják meg, hogy ha hozott 5-10-50 új tagot, aki szintén befizeti a pofátlanul magas regisztrációs díjat. Na ezt nevezik piramisjátéknak, ahol az emberek semmi értéket nem kapnak a pénzükért csak a meggazdagodás ígéretét. Ha olyan nevekkel találkozol, hogy MMM2012, GoldLine, AutoPCL, Yagooft, GDI, akkor menekülj az illetőtől. Ugyanilyen szerű piramisjáték volt a ZeekRevards is, amit maga az FBI kapcsolt le és tartóztatta le a vezetőit. Holott emlékszem fél éve még több kárpátaljai Zeek-es engem nézett hülyének, hogy  nem csatlakozom be a szuper-jó üzletükbe, amibe csak napi 5 percet kell dolgozni és havi több-ezer dollárt kereshet vele az ember.
Sajnos jól olvasod, ezek a lehúzó cégek már egy ideje kárpátalján is jelen vannak, a Kárpátinfó apróhirdetési oldala is hemzseg tőlük.
Nem mellesleg nagyon elszaporodtak manapság, az ingyenes regisztrációért és semmi munkaért nagy pénz ígérő átverések, mint pl: PandaStart, LifeCard, MKK. Ezek is húzogatják a mézes-madzagot, hogy nem kell eladni, hálózatot építeni, mégis rohadt sokat kereshetnek vele az emberek. Ezek a legpocsékabb átverések szerintem, még egy piramisjátékban is legalább hálózatot kell építeni, hogy az új beszálló pénzéből kapjon valamit aki behozta. Nem mellesleg nyíltan hazudnak, mert közben kell hálózatot építeni, amiből persze csak a főkolompos jár jól, a sok bezsebelt és eladott email címért!

Csak az tisztes MLM, amiben hónapról hónapra elfogyó, vagy újat kívánó kozmetikai termékek, étrend-kiegészítők, esetleg élelmiszerek vannak. Igen ezek mind olyan termékek, amit az ember magára ken, vagy megeszik és egészségesebb lesz tőle, tehát hónapról hónapra újra forgalom generálódik, amiből van pénze kifizetni a cégnek, azokat akik ezt generálják neki.

Nem tagadom vannak olyan MLM cégek, ahol pofátlanul magas árat szabtak a termékeknek, vagy olyan induló csomagokat találtak ki, amiért ugyan terméket kapsz teljes mértékben, de több-száz euróba kerül csatlakozni. Én csak az olyan cégeket szeretem ahol nincs vagy alacsony a regisztrációs költség és tudod mit kapsz cserébe. Ám az ilyen cégekben is vannak olyan kapzsi emberek, akik azt mondják szegény újoncnak, hogy muszáj havonta ennyit meg annyit vásárolnia, mert kiteszik, nem tagadom én már jártam így, hogy ezt hazudták, azonnal ott is hagytam az ürgét  pedig egy nagyszerű cég volt, amit képviselt, csak egy kapzsi volt. Az ilyen helyzetekben sose magát a céget minősítsétek, előbb járjatok utána  egy korrekt cégről szinte bármit meg lehet tudni az interneten, csak kerüljétek az anti-MLM oldalakat, mert ott hülye alkások, fűt fát hazudoznak, ami nem is igaz, a cikk elején írtam, ők azok akik a semmiért várják a milliókat.

Zárásként szeretném még egyszer leszögezni, ha sok pénzt a semmiért ígérő dologgal kínálnak meg, előbb járj utána, egy korrekt üzletépítő nem szégyenli kimondani a cége nevét, ám a csalók csak húzogatják a mézes-madzagot. Egy igazi MLM cég után könnyen utána lehet olvasni, milyen árban vannak a termékei, mit tudnak, milyen a marketing terve, ami alapján fizeti az üzletépítőket. Egy csaló piramisjátékban ellenben nincs is termék, ami után olvashatsz és nagyon nehéz bármi hasznos infót megtudni róla, csak azt amivel az szédít, aki le akar húzni.

Ha megkerestek valami kihagyhatatlan üzleti lehetőséggel, de semmit sem tudsz róla, akkor keress meg bátran és segítek a döntésben, közösen utánajárunk és talán sok embert mentünk meg a csalódástól, vagy sok embernek kínálhatunk lehetőséget némi pénzkeresetre.
Ha e-mailben keresel, kb egy napon belül válaszolok: tovt.tibor@gmail.com
U.i: ha ajánlattal szeretnél megkeresni, meghallgatom, csak feleljen meg a fenti feltételeknek :)

További szép napot mindenkinek!