2012. március 10., szombat

A Titok


Az előző bejegyzésben megígértem, hogy bemutatom nektek A Titkot. Aki, még nem látta megtekintheti a lenti videóban, a teljes filmet. Figyelem, krónikus életszemlélet változást okozhat. A titok megadhat nekünk mindent, én sokat alkalmaztam, idáig. Sok mindenben segített mikor magam alatt voltam, vagy gondjaim voltak. A lényeg, hogy fejben elképzelsz egy szituációt a legapróbb részletekig, ami boldogságot okoz. Majd ezt ismétled nagyon sokszor.
Könnyű is lenne, ha egy este elképzelnénk egy Ferrarit a felhajtóra és másnap már ott is áll. Viszont nem ilyen egyszerű ez!
Én úgy értettem meg a filmben látott információkat, hogy elkezdjük megvalósítani a részcéljainkat, miközben vizualizáljuk a célunkat és így tudatosan, olyan körülményeket vonzunk be az életünkbe, amelyek segítenek, vagy gyorsítják a céljaink elérésének folyamatát.
Próbáljunk hálát érezni és boldogságot, mintha már elértük volna a célunkat.
Most következzen a film, hogy megértsd, és tiszta legyen minden, mit is próbálok meg átadni nektek itt.
Jó szórakozást!


2012. március 2., péntek

Az álmainkért bizony tenni is kell!

Bizonyára mindenki álmodozik szép házról, jó kocsiról, sok pénzről. A baj viszont itt is van elásva. Már maga az, hogy álmodozás, egy elérhetetlen állapotként fogalmazódik meg bennünk.
Ám, ha ezeket az 'álmokat' CÉLOKKÁ alakítjuk és levezetünk egy megvalósítási tervet, (okvetlen papírra, fejben semmit sem ér!) akkor bizony el is érhetjük őket!
Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani én hogyan is tűzök ki célokat. Ígérem tömör leszek, viszont ez egy olyan téma, hogy mások könyveket írnak róla. Ha lesz rá igény én is részletesebben levezetem majd.
Az ELSŐ, amit tenni kell, az a CÉL KITŰZÉSE!
Nézzük ez miből is áll:
  • Legyen konkrétan és jelen időben leírva, majd odaírva a dátum is, hogy mikorra szeretnénk elérni.
  • Rajzoljuk le! Butaságnak hangzik, de így vésődik bele a tudatalattinkba a leginkább. 
  • Vágjunk ki a már elért célra utaló képeket és tegyük olyan helyre őket, ahol minden nap látjuk. Ezek a képek fogják tartani bennünk a lelkesedést, ha valami nem jól sülne el. 
  • A dátumnál reális dátumot írjunk, ugyanis nincs elérhetetlen cél, csak túl sietős emberek!
  • Majd írjuk oda, hogy mit is vagyunk hajlandóak feláldozni a jelenlegi kényelmes életünkből, a cél elérése érdekében. (Mert hát nem repül a sült galamb a szánkba csak úgy!:) 
A MÁSODIK, ha már megvan a célunk, osszuk fel napi, heti és havi részcélokra. Mert hát hogyan lehet megenni egy elefántot?
Falatonként!
A részcélokat is érdemes a fenti lista szerint leírni. A legelső napokra viszont csak apróbb részcélokat írj, és lassan fokozd, ahogy kezd a napi rutinjaid részévé válni. Ugyanúgy, mint az élet bármely más terén, itt is gyakorlás teszi a mestert!
Például: egy hét alatt el szeretnék olvasni egy 350oldalas könyvet, de egyhuzamban nincs rá lehetőségem. Ezért megállapodok magammal, hogy minden nap elolvasok belőle 50oldalt. Mivel erre is időt kell szánnom, feláldozom ezt abból az időből, amit tök fölösleges facebook alkamazások kitöltésére pocsékolnék. :)
Ha sikerül egy héten az összes addigra tervezett dolgot megcsinálnod/elérned, akkor jutalmazd meg magad valamivel, amit szeretsz. (én például pizzázok egy jót).
Szeretném felhívni a figyelmed, hogy egy új szokást, amit a cél elérésében bevezetsz az életedbe, nagyon nem könnyű elsajátítani, így az elején muszáj leszel kényszeríteni magadat. Most például nekem is aludni lenne kedvem, de estére a múlt bejegyzésben megígértem az új posztot és nem akarok hiteltelennek tűnni, ezért apait-anyait beleadok egy minőséges posztba! Remélem jól megy! Ha nem, hát akkor tovább erőltetem magam!
Ha az itt leírtak alapján kitűzöd a céljaidat, és elkezded megvalósítani őket, komoly lépést teszel, hogy megváltozzon az életed. Aki bővebben is szeretne belemerülni ebbe a témába, annak csakis két könyvet ajánlok elolvasni: Keith Ellis - Csodalámpa vagy Nógrádi Bence - Mikor Leszel Milliomos első részét.

A következő bejegyzésben megismerheted A Titkot, ami egy hordó benzint önt majd céljaid éppen csak pislákoló tüzére. Most pedig hallgassátok meg ezt a kedves hölgyet a célok eléréséről!